Köztévé Blog

Viszlát 2018!

Közmédiás évértékelés kendőzetlenül

2018. december 30. - MrSilesian

screenshot_2018-12-30_23_23_21.pngA végéhez közeledik az év, és ahogy az ilyenkor szokás, számot vetünk, hogy milyen volt az esztendő, amit magunk mögött hagyni készülünk, illetve mit várunk a holnap kezdődő új naptól, hónaptól, évtől. Lehetőségek, remények, kívánságok, fogadalmak – mit is lehetne írni közmédia témában 2018-ról, és hogyan érdemes 2019-re tekinteni? A következőkben megpróbálom összeszedni a gondolataimat ezzel kapcsolatban. Évértékelés következik.

screenshot_2018-02-09_13_11_57.pngAkik már a korábbi években is aktív követői voltak a Köztévé Blognak, azoknak feltűnhetett, hogy idén elmaradt a szokás szerint december 20-án kezdődő év végi visszaszámlálás – 12 hónap 12 napba belesűrítve. Úgy gondoltam, hogy 2018-ban ezt a számvetést egy nagy blogbejegyzésben teszem közzé. (Nem is olyan) röviden az évről: elindult a Honfoglaló a Dunán – a nagy sikerű, díjnyertes online stratégiai játék karácsonyt követően debütált, azonban civil szereplőkkel 2018 januárjában volt először látható. A nézettség már a kezdetekkor sem volt erősnek mondható, viszont azóta ez csak tovább romlott – mindezek ellenére nyári szünetre sem mentek, holott a nyáron volt olyan rész, amit a célcsoportban százan sem láttak. A vetélkedő 2019-ben is folytatódik, a megszokott 19:30-as idősávban, minden hétköznap este. Szintén januárban történt, műsorra került a közép-európai koprodukcióban készült Mária Terézia minisorozat, valamint felfrissített arculattal jelentkezett az M2 Petőfi TV magazinműsora, az Én vagyok itt! Ebben a hónapban vette kezdetét A Dal 2018 is, melynek a döntőjében februárban az AWS metal zenekar tudott diadalmaskodni. A február nem csak a zenéről szólt, az M4 Sporton a téli olimpia legfontosabb közvetítései voltak láthatóak, így például az is, amikor Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Knoch Viktor és Burján Csaba megszerezte Magyarország első aranyérmét a téli olimpiák történetében. A március az Oscar gálával vette kezdetét, amit már sorozatban harmadik éve tűzött élőben műsorára a nemzeti főadó. Idő közben folytatódott a Bajnokok Ligája, és elkezdődött a megújult Forma—1-es szezon is, valamint a Dunán volt látható a Csak színház és más semmi harmadik évada is.

screenshot_2018-04-09_23_40_59.pngÁprilisban az országgyűlési választásoknak köszönhetően megnőtt az M1 nézettsége – az emberek többsége a közszolgálati hírcsatornán követte figyelemmel, hogy hogy választott az ország. A kampányban pedig a törvényi kötelességnek eleget téve az összes országos listát állító szervezetnek megszólalási lehetőséget adott az M1 és a Kossuth Rádió, így fordulhatott elő, hogy Juhász Péter ekézte a közmédiát és a rendszert főműsoridőben, vagy hogy Tichy-Rács József kotkodácsolt öt teljes percen keresztül. Egyszerre két adón, a Dunán és az M5-ön is elkezdődött a Virtuózok új évada. Közben Fluor nem éppen alkalmas időpontban sorosozott egyet az M2 Petőfi TV-ben, melynek következményeként elhallgattak a Wellhello dalok a Petőfi Rádióban 2–3 hétre. Májusban elindult az AWS az Eurovíziós Dalfesztiválra Lisszabonba, ahol az elődöntőből továbbjutva a döntő 21. helyén végeztek. A győztes Izrael lett. Közben metalos környezetben zajlott le a Nagy-szín-pad döntője is az Akváriumban: az Apey & the Pea lett a győztes – a műsort élőben közvetítette az M2 Petőfi TV. A hónap végén az Egynyári kaland harmadik évada debütált a Dunán – ugyan a fő helyszín a sorozatban már nem a Balaton volt, hanem Budapest, így sem veszített a népszerűségéből semmit a széria. Jövőre a negyedik, záró évaddal fognak jelentkezni. (Az Egynyári kalanddal ellenben viszont a Balatoni nyár ezúttal is a tópartról volt látható, minden nap a révfülöpi mólóról jelentkezett a Duna beszélgetős műsora.) A május egy gyermeknapi Honfoglalóval zárult, majd június elején kiderült, hogy Beke Márk nyerte a Virtuózokat. A hónap közepén elkezdődött Oroszországban a labdarúgó Európa-bajnokság, mely a várakozásoknak megfelelően rekordnézettséget hozott az M4 Sportnak, de még a párhuzamos közvetítések alkalmával a Duna is jól járt a vébével, vagy az ideiglenesen oda száműzött Forma—1-gyel. A Tóth János viszont negatív rekordot döntött: volt olyan adás, amit a célcsoportból 0 (nulla!) ember nézett: nyilván a foci ekkoriban izgalmasabbnak bizonyult.

screenshot_2018-07-04_20_11_22.pngJúliusban a VB-döntőt megelőzően megválasztottuk az ez évi szépségkirálynőt is, aki Szarvas Andrea lett. Mindeközben személyi változások történtek az M5-nél: Dér Ágnes helyébe Siklósi Beatrix lépett, aki a kiemelt projektek és a Duna World csatorna igazgatása mellett az M5 élére is állhatott így. Augusztus közepén a kulturális adó az edinburgh-i Fiatal Zenészek Eurovíziójáról tudósított, ahol Bencze Máté, a magyar versenyző a hatos döntőig jutott. Az idén is milliós nézettséggel közvetített augusztus 20-i tűzijátékot követően augusztus 21-én kiosztották harmadik alkalommal a Petőfi Zenei Díjakat, ezúttal nem Sopronban, hanem Zamárdiban, a Strand Fesztiválon. Szeptemberben elkezdődött az őszi tévés szezon: a nemzeti főadó semmivel nem újított be, csak a rosszabbnál rosszabb nézettséget produkáló Partitúra című kulturális felfedező magazinját indította el – nem az erre legalkalmasabb szerda esti idősávban. Szintén szeptemberben történt, amikor ráncfelvarrták a Kossuth Rádiót, a műsorok nagy részének megváltozott a címe, megújult a stúdió, illetve új station voice-t is kapott az adó. Sportügyben elkezdődött a Nemzetek Ligája, ahol Marco Rossi bemutatkozott, mint a magyar válogatott új kapitánya, valamint startolt a Bajnokok Ligája új szezonja is – a MOL Vidi nélkül. Az M1-et a Sargentini-jelentés vitája tartotta lázban, míg az M2 Petőfi TV-n a Holnap tali! péntek esténként műsorra kerülő hatodik évada keltett izgalmakat hétről hétre. A két éves M5-ön az újítások első lépéseként elindult a Kult'30 – Az értékes félóra című műsor, majd október folyamán további változások következtek.

2018-12-16_21_24_06-2.jpgAz október sem telt izgalmak nélkül: rögtön az első napon kihirdették A Dal 2019 pályázatát, valamint azt, hogy az Echo TV-hez átigazolt Vaszily helyett Papp Dániel lesz az MTVA megbízott vezérigazgatója. Október 26-án elkezdődött a Fölszállott a páva úgynevezett VIP évada, ami a hivatalos kommunikáció szerint a Döntők döntője volt – az eddigi évadok legjobbjaival. Október 23-án első ízben verődött össze tüntető tömeg a közmédia Kunigunda útjai székházánál, ahol az ÁVO-hoz hasonlították a magyar médiaóriást. Másnap az M5 átállt az új műsorstruktúrára: elindult az új M5 Híradó és az Ez itt a kérdés! című vitaműsor is. Novemberben a lengyel függetlenséget ünnepelte az M5, mivel október 23-án a TVP Kultura tartott tematikus magyar napot a forradalom évfordulója alkalmából. A hónapban véget ért a Forma—1: a világbajnok újra Lewis Hamilton lett, de emellett szépen fejezte be a labdarúgó válogatott a Nemzetek Ligáját is. Decemberben megismerhettük A Dal résztvevőit, az új zsűrit és a műsorvezetőket is, valamint azt, hogy az MTVA új vezetősége kirúgta az egész Duna csatornaigazgatóságot. Médiatörténeti eseménynek lehet nevezni, amikor az M1 Ma reggel és a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsora élő adásban összekapcsolódott. A Jónak lenni jóban a cukorbeteg gyerekeknek gyűlt össze több, mint 131 millió forint. A Fölszállott a pávában Borbáth Szilveszter, Bulyáki Anett és Oszlánszki Patrik, a Fokos Zenekar valamint a Jászság Népi Együttes örülhetett, mint a kategóriáik abszolút győztesei. A karácsony közeledtével a csatornák ünnepi műsorrendre álltak át, valamint a Duna és az M2 Petőfi TV arculatában is díszbe öltözött.

1545076378-hy1mdxvmd_md.jpgSzintén decemberben történt, éppen az adománygyűjtő akció napján, hogy a túlóratörvény miatt szervezett tüntetéssorozat részeként ellenzéki képviselők berontottak az MTVA székházába, hogy a követeléseiket beolvassák az M1 műsorfolyamában. A házban kialakult konfliktus és feszültség még a mai napig foglalkoztatja az embereket, és várhatóan a történet jövőre is folytatódni fog. A képviselők ugyan nem kaptak lehetőséget, hogy műsorba kerüljenek, de többen színészi képességiekről tanúságot téve próbálták elérni, hogy foglalkozzon velük a közszolgálati média. Papp Dániel akkor este nem állt szóba a sajtóval, majd egy nappal később elmondta, hogy a képviselők visszaéltek hatalmukkal és az MTVA feljelentést fog tenni. A közszolgálati feladatból adódóan és a Médiatörvényben foglaltak szerint is a lehetőséget meg kellett volna adni, hogy elmondhassák a tüntetők akaratát, valamint hogy beolvassák a pontjaikat, viszont más részről ott áll az is, hogy ezt kulturált, rendezett keretek között illett volna, nem pedig az üzemi területre vonatkozó szabályok megsértésével.

screenshot_2018-12-30_17_42_26.pngMindent összegezve izgalmas évet tudhat maga mögött a magyar közszolgálati média: szándékosan nem a tökéletes, vagy a borzalmas jelzőket használtam, mivel az izgalmas szó mögött igen nagy hullámvölgyek húzódnak. Voltak jó műsoraik, voltak jó pillanatok. Voltak pozitív irányok, voltak előremutató újítások, de mindemellett ott van még a levetkőzhetetlen műkomolykodás, a politikai elfogultság, és a megújulásra való alkalmatlanság is. A számok makacs dolgok – szokták mondani: ez nagyon igaz a nézettségre is. A foci vébét leszámítva nem igazán tudott az MTVA kimagasló eredményeket produkálni. Az M4 Sport húzóműsorai hozták az elvártakat, A Dal és az Eurovíziós Dalfesztivál sok éves mélypontra jutott, a Tóth János másfél órával későbbi idősávba került, mivel alig akadt nézője, és a Fábry / A Bagi Nacsa Show felvezetéseként megölte a főműsoridőt. Az Önök kérték! és a Partitúra sem éppen brillírozott: egyik sem volt képes megszólítani a fiatalságot, de néha még a teljes lakosságot sem. A Magyarország, szeretlek!, mint formátum teljesen kiégett, a Honfoglaló pedig már a kezdésekor bukásra volt ítélve. A főadó műsorai közül egyedül a Gasztroangyal, a SzerencseSzombat és a Kékfény képes tartani azt, ami az elvárt szint lenne a többi saját gyártás kapcsán is. Az új évben talán ezt a sikert igyekszik majd meglovagolni a vasárnap délutánonként műsorra kerülő új sorozat: a Borbás Marcsi szakácskönyve. Sok sikert hozzá!

2018-12-30_20_59_22.jpgMeglátjuk mit hoz majd az új év: reménykedni mindig lehet. Egyelőre annyit tudunk, hogy egy átfogó tanulmányt akarnak készíteni, hogy megtudják, tulajdonképpen mit is kíván a magyar nemzet. A blogon a nyáron több témában is megkérdeztük a véleményeteket különböző dolgokról, és ezeken a szavazásokon rendre sokan nyomtatok valamelyik opcióra: kiindulási alapnak ez sem lehetne rossz. Én személy szerint bízom benne, hogy 2019-ben pozitív fordulatot vesznek a történések, és a közmédia elindul az úton, hogy elfoglalja méltó, őt megillető helyét a magyar médiavilágban. (Sajnos a kilátások szerint nem éppen ez az az irány, amerre tartanak.) Mindenesetre én folytatom a munkát, és 2019-ben is várok vissza mindenkit – hamarosan kezdődik A Dal 2019: érdemes lesz a Köztévé Bloggal tartani az új évben is. Kívánok mindenkinek sikerekben gazdag, békés, boldog új esztendőt! Ja, és senki ne felejtse: "kezeket a paplan fölé, meg sem próbáljanak mosatlan..." – de hisz' tudjátok a folytatást :) Az AWS után szabadon – kicsit kifordítva – csak annyit mondhatok: "Viszlát 2018!"

A bejegyzés trackback címe:

https://kozteve.blog.hu/api/trackback/id/tr2914524308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása