Köztévé Blog

Közös a pillanat – Indul az ősz a Dunán is

2017. augusztus 25. - MrSilesian

dunaautumn.pngMegnéztük mivel készül a közmédia zászlóshajója az idei őszre. A legnagyobb országos kereskedelmi csatornák már most hétfőn beizzítják a gépezetet, és elindítanak mindent, amit erre a tévés évadra tartogattak de ezzel szerintem nem írtam semmi újdonságot, hiszen a csapból is az Áll az alku!, a Survivor és társai féle plakátok folynak az elmúlt hetekben. Egy hasonlattal élve, hogyha a két országos kereskedelmi adó megaprojektként 33 űrsiklót lő ki földkörüli pályára, addig a Duna csak éppen betolja a már jól bejáratott kormányváltós Trabit – ami olyan, amilyen, de a miénk, és még éppen működik.

A hétköznapokon, az augusztus 28-án kezdődő 35. héten a délelőtti műsorsávban a Balatoni nyárt a Család-barát magazinműsor váltja, amely a tavaszi egy órás rövidítést követően ismét visszaáll a közel két órás adásmenetre. A műsorvezetők 10:10-től délig várják a beszélgetős műsor nézőit. A délutániesti idősávban Dióssy Klári női talk-showja, a Ridikül kezdi meg az őszi évadját, a megszokott időpontban 17:00-kor. A Híradó után, a főműsoridőben továbbra is a Rex felügyelő 7492. ismétlése lesz műsoron, amit A hegyi doktor – Újra rendel nagysikerű osztrák széria ismétlései követnek. Az utóbbinál meg kell jegyezni, hogy a Duna megfogta az Isten lábát dr. Martin Gruberrel, hiszen ez szállítja a nézőket napról napra a közmédia háza tájára, még akkor is, ha már ez a sokadik ismétlése a sorozatnak. A Kékfény szeptember 4-én várja újra a nézőket a legfrissebb bűnügyi történésekkel, míg az Önök kérték! folytatásáról egyelőre még nem áll rendelkezésre információ. A Bagi-Nacsa páros augusztus 31-én egy best of adással tér vissza, míg Fábry szeptember 14-én este, a Tóth János után szállítja majd a humorbonbonokat. Borbás Marcsi továbbra is szombaton késő délutánonként kóstolja végig az egész Kárpát-medencét: a Gasztroangyal új évada szeptember 2-án jelentkezik először. Rossz hír a szombat és vasárnap korán kelőknek, hogy a Család-barát hétvége adása nem a reggeli idősávban fog jelentkezni, hanem akárcsak hétköznap, a déli Híradó előtt kerül műsorra, és csak a szombati napon. Vasárnap reggel többek között a szombati Gasztroangyal ismétlését tűzi műsorra a Duna, amivel szerintem nem lőnek nagyon mellé, mert Marcsi főztjei mindig, minden időben beválnak. – főleg akkor, ha erről az előző nap valaki lemaradt. 

ratonyiharsanyi.jpgA vasárnap este továbbra is a Magyarország, szeretlek!-é, ahol most is, mint mindig, Szente Vajk látja vendégül a két csapatot: a zöld oldalon Harsányi Leventével, míg a pirosaknál egy új csapatkapitánnyal  aki egyébként már a műsor magyarországi történetének negyedik női vezetője: Rátonyi Krisztával. Ő egyébként a hónap közepén búcsúzott el az M2 Petőfi TV-től, ahol 2015. március 15-e óta vezette az Én vagyok itt!-et. A korábban szintén vasárnap este műsorra tűzött Kártyavár című amerikai sorozat még egyelőre nem folytatódik, illetve nincs információ arról sem, hogy folytatódik-e egyáltalán, és ha igen, akkor milyen formában és melyik csatornán. A gyér nézettségre való tekintettel nem lepne meg, hogyha a kvázi kistestvér M2 Petőfi TV venné át a szériát. Mindenesetre többre volt hivatott Frank Underwoodék története; kár, hogy nem találta meg a szélesebb közönségét a Dunán.

A nyár elején érkezett új csatornaigazgató által hozott változás lehet az is, hogy a péntek estéket a magyar mozinak szentelik, legalábbis az eddig nyilvánosságra hozott két hét műsoraiból ez derül ki: előbb a Meseautó 2000-es remake-jét vetítik, majd utána héten a 2011-es S.O.S. Love! - Az egymillió dolláros megbízás című filmet. További érdekesség, hogy ezeket a péntek esti filmeket a szombat délutáni órákban megismétli a Duna, noha ez nem jelenti azt, hogy a klasszikus régi magyar filmek eltűnnének: ezek az ismétléseket követően és a Gasztroangyalt megelőzően lesznek műsoron. Példának okáért, szeptember 2-án az 1968-as A veréb is madár című film lesz látható a nemzeti főadón. Ezen túl a szombat esti főműsoridőben olyan MTVA-s saját vásárlást is bemutatnak, mint a 2011-es francia vígjáték A boldogság sosem jár egyedül. (szeptember 9. – 21:05) Jó kérdés ezután, hogy a hatalmas mozis sikert, A bazi nagy francia lagzikat mikor lehet majd a Duna képernyőjén is látni – hiszen az is saját forgalmazású film volt, de tudtommal még eddig egyszer sem vetítették.

maradj-talpon-heder-barna.jpgAz egyik legérdekesebb dolog, ami (úgy néz ki, hogy egyelőre) kimarad a hétköznap estékből az a Maradj talpon! A mostantól a TV2 képernyőjén látható Gundel Takács Gábor által egykor vezetett showműsor egy pár évvel ezelőtt szebb szezonokat is megélt, de a legutóbbi évad, és a műsorvezető váltás még csak véletlenül sem tett jó szolgálatot a formátumnak. Egyelőre nem szól róla semmi, hogy a Héder Barna vezette műveltségi vetélkedő visszatér-e ebben a tévés szezonban a Duna képernyőjére, vagy sem, de az mindenképp árulkodó, hogy a nyáron semmilyen felhívás nem volt a műsort illetően, hogy lehetne játékosnak jelentkezni, így én gyanítom, hogy pihenőre megy a Maradj talpon!, hacsak nem küldik örökre abba a bizonyos titkos süllyesztőbe. De egy dolog biztos: a Rex felügyelővel nyomulni, napi showműsor nélkül elég karcsú lesz 2017 őszén.

Képek forrása: TV Holidays / Femina / Médiaklikk

A bejegyzés trackback címe:

https://kozteve.blog.hu/api/trackback/id/tr5312779110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása